Kik vagyunk?

2004-től kezdve fókuszálunk a vállalatok társadalmi felelősségvállalására.
Mi volt az első lépés? Akkoriban a Kommunikáció menedzsment folyóiratunk tematikus mellékleteként jelenítettük meg a témát.
Majd következett 2006 márciusa, amikor a Wall Street Étterem galériáján telt házzal szerveztük meg a Kommunikációs esték keretén belül a csr estet. Teszteltük, hogy egy ősszel megszervezendő csr konferenciára vajon mennyire fogékonyak a cégek...
Igy az Atlantis Press 2006-ban indította el a CSR Hungary évi konferencia-sorozatot, melynek szakmai színvonala, sajtóvisszhangja pozitív folyamatokat generált Magyarországon.
Ma már a rendezvény az év piacvezető c(s)r fóruma, ahol gazdasági döntéshozó, kommunikációs vezető, kutató, hallgató cserélheti ki tapasztalatait.
2008-ban megérett az idő arra is, hogy az eseményhez presztízsértékű díjat alapítsunk.
A CSR Hungary Díj létrehozásának célja, hogy a mennyiségi jól propagálható mutatók helyett a minőségi indikátorok kerüljenek előtérbe. azaz a médiában való szereplések, "kényszer" jelentések, marketing fogások helyett a cr mérték az érték legyen.
Példát mutatva nemcsak a jelenlegi, hanem a leendő gazdasági döntéshozóknak is.
Mindezek mellett a Díj széleskörű publicitást ad a kiemelkedő egyéni és céges CSR teljesítménynek, amely növeli a cég reputációját és ezáltal üzleti értékét is nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is. A Díjjal idővel olyan érték-és normarendszert szeretnénk teremteni Magyarországon, mely kultúránk részévé válhat.
Népszerű a 2007 márciusától működő CR Szerda térítésmentes klubeste- sorozat is, mely egy személyesebb, közvetlenebb kapcsolatot jelent annak, aki a vállalati felelősség iránt elhivatott.
2006-ban a HVG-vel közösen került kiadásra Philip Kotler-Nancy Lee: A vállalatok társadalmi felelősségvállalása című kötet.
2009-ben publikáltuk a CSR Hungary Guideline évi kötetünket először és alapítottuk meg a CSR Hungary Indexet.
2003-ban a Mérni a mérhetetlent c-ű konferenciánkon hívtuk fel a figyelmet arra, hogy hogyan lehet mérni a PR-teljesítményt.
Erre a gondolatra építve a CSR Mátrix Consulting ( A mérhető felelősség) tanácsadói profil elsősorban a CSP modellre (társadalmi felelősség mérése) és a stakeholder megoldásokra koncentrál.
Nemzetközi partnerünk az MHC International, melynek igazgatója Michael Hopkins 2008-ban vendége és előadója volt a CSR Hungary 2008 konferenciánknak.
Azonban a csr-nak (corporate social responsibility-nek) és a fenntartható fejlődésnek igazán lokális szinten van értelme. és gyakorlati jelentősége.
Ideális esetben az állandóan megújuló, modern ismeretekkel rendelkező gazdasági szereplő közjót is szolgál, hisz tisztelve a helyi értékeket (falu, város, régió, ország) hozzájárul a települések fejlődéséhez és ezáltal a közösség életminőségét is javítja.
Elengedhetetlen tehát a konszenzus és a dialógus a cégek, vállalkozások és a helyi politika képviselői az önkormányzatok között, hisz a cél közös: fenntarthatóbb (gazdasági, társadalmi és környezeti szempontból is), minél élhetőbb közösségek, városok, falvak nemcsak magunk, hanem az utánunk következő generációk számára is.
2010-ben ezért indítottuk el az Élhetőbb városokért, falvakért (Fenntarthatóbb közösségek) Konferencia-sorozatot.
Takács Júlia
ügyvezető igazgató
csr tanácsadó
P.s.:

