Fenntartható közösségek

Az élhetőbb városokért, falvakért

Miértek-bevezető


Fenntartható közösségek

- az élhetőbb városokért, falvakért


2004 óta foglalkozunk a cégek társadalmi felelősségvállalásával (csr).
Lásd részletesebben az információkat rólunk itt.

Tudni kell azonban, hogy a cégek egymaguk nem tudnak tartós eredményt elérni ezen a területen sem. Partnerekre van szükség!

A vállalkozások és az NGO-k közötti együttműködést a már kifinomult , kiforrott módszerek alapján sikeres és eredményes projektek jelzik.

Azonban a csr-nak (corporate social responsibility-nek), a fenntartható fejlődésnek igazán lokális szinten van értelme. és gyakorlati jelentősége.

Alapelvünk, hogy kulcsszerepe van a különböző stakeholderek vezetőképzésének, s ezáltal a megfelelő értékrenddel rendelkező döntéshozók példát mutathatnak saját közösségükben. Kulcsszó a közösség. Még hozzá a helyi közösség, település, ahol a cég működik, alkalmazottjai nap mint nap élnek.

Ideális esetben az állandóan megújuló, modern ismeretekkel rendelkező gazdasági szereplő közjót is szolgál, hisz tisztelve a helyi értékeket (falu, város, régió, ország) hozzájárul a települések fejlődéséhez és ezáltal a közösség életminőségét is javítja.

Elengedhetetlen tehát a konszenzus és a dialógus a cégek, vállalkozások és a helyi politika képviselői az önkormányzatok között, hisz a cél közös: fenntarthatóbb (gazdasági, társadalmi és környezeti szempontból is), minél élhetőbb közösségek, városok, falvak nemcsak magunk, hanem az utánunk következő generációk számára is.

Ehhez azonban a cégek számára létfontosságú partner a helyi hatóság az önkormányzat.

A Fenntarthatóbb közösségek- az élhetőbb városokért, falvakért évi konferencia éppen azt tűzte ki célul, hogy a köz (önkormányzatok) és az üzleti szféra a közös célok érdekében azonos platformra tudjon helyezkedni.

Ebben a folyamatban szeretnénk generáló szerepet vállalni Konferenciánkkal.

Magyarországon a jelenlegi gazdasági, társadalmi viszonyok közepette pedig még inkább szükség van az ilyen megközelítésű társadalmi felelősségvállalásra, pontosabban annak a gyakorlatba való „átültetésére”, hisz a prosperáló gazdaság, prosperáló önkormányzatokat kíván.

Önt is várjuk konferenciánkra!

Szívélyes üdvözlettel:

Takács Júlia

ügyvezető igazgató

csr tanácsadó

Atlantis Press