2011.10.01.
Mottó: ahol jó élni! 2011. szeptember 29-én az Élhetőbb városokért, falvakért Konferencia nyitónapján jelentette be a szervező CSR Hungary, hogy elkészül a Legélhetőbb magyar városok rangsora, azaz a leginkább fenntartható (20 000 lakos szám feletti városokról van szó!) városok ranglistája. A rangsor alapjául szolgáló felmérés folyamata 2011 október, november folyamán zajlik. Az eredmények publikálására 2011 decemberében kerül sor.
E nyitott kezdeményezést több szakmai szervezet, köztük a VÁTI és a Ceurina Nonprofit Kft is támogatja.
A fenntartható fejlődés prioritásait érdemes megvizsgálni különböző helyi
szintek keresztmetszetében is, nemcsak globális és nemzetközi szinten. Az elmélet (globális és nemzetközi alapelvek, UNDP, Brüsszel stb.) létjogosultsága és a helyes gyakorlat színtere éppen a nemzeti és helyi szint. Azaz, hogy számomra, aki Budapesten, aki Nyíregyházán vagy az ország bármely részén él hogyan jelentkezik a mindennapokban a fenntarthatóság.
Mitől érezzük magunkat otthon a településünkön? Hol tart most városunk fejlődése nemcsak a zöld, hanem a közösségi, szellemi élet területén is? A nemzetközi minták és a helyi adottságok alapján készített rangsorunk erre nyújt majd egyfajta tükröt a magyar városok és döntéshozók számára is.”- emelte ki Takács Júlia a CSR Hungary ügyvezetője.
„A fenntarthatóság és élhetőség témaköre Magyarországon is mind inkább a városi közvélemény, így a városirányítás és a helyi politika figyelmének középpontjába kerül. A hazai városok élhetőségi rangsora, valamint az ehhez kapcsolódó elemzések és publicitás hatékony eszköz a fenntarthatóság érvényesítésében.
Kézzelfoghatóbbá teszi a városi polgárok számára a fenntarthatóság komplex fogalmát, és egyúttal lehetőséget ad arra, hogy a megismerjék saját városuk e téren felmutatott teljesítményét. Így a rangsor egy jótékony versenyt generálhat városaink között, ami jó hatással lehet helyi politikai döntésekre és segítheti az egyes városok jó gyakorlatainak megismerését, átvételét.” – ismertette Dr. Péti Márton, a VÁTI Nonprofit Kft. irodavezetője.
Szokolay Örs a CEURINA Kft ügyvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy városaink a hazai GDP közel 80%-át adják. A jelenlegi gazdasági-pénzügyi válság idején, amikor a közvetlen beruházások radikálisan csökkentek, a jövő szempontjából fontos szellemi innovációnak, kreatív városfejlesztési módszereknek óriási értéke van. Egy szakmai alapokon és a közvélemény-kutatáson alapuló rangsornak hatalmas értéke lehet, ha az fel tudja hívni a politikusok, szakemberek és a közvélemény figyelmét arra, hogy városainkat hosszú távú célok elérése érdekében, következetesen megvalósított stratégia mentén hogyan kell sikeresen fejleszteni. A városok versenyében azok a városok lehetnek sikeresek,
akik partnerséget alakítanak ki határaikon belül, és más városokkal is. A
városrangsor ebben is nagy segítséget ad.
További információk: info@fenntarthatokozossegek.eu,
061-352-0957
___________________
CSR Hungary- az év vezető csr fóruma a felelős és fenntartható gazdaság döntéshozóinak 2006-tól
VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft
Területi Tervezési és Értékelési Igazgatóság (VÁTI TTÉI) – területfejlesztési
és urbanisztikai kormányzati szakmai háttérintézmény
CEURINA Közép-európai Városkutatási és Innovációs Nonprofit Kft.
A CENTROPE Közép-európai Régió Magyarországi Irodájaként egy 3 éves stratégiaalkotási folyamatban cseh, osztrák és szlovák, illetve egy energiahasznosítási projektben osztrák partnerekkel a térség fenntartható fejlődésének biztosítása a célja.

